Mindenszentek ünnepe arra emlékeztet bennünket, hogy létünk végcélja nem a halál, hanem a mennyország – kezdte beszédét Ferenc pápa, amelyet a Szent Péter teret megtöltő százezer hívőhöz intézett. János apostol írja: „Hogy mik leszünk, az még nem nyilvánvaló. Tudjuk azonban, hogy megjelenésekor hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt úgy, amint van” (1Jn 3,2).

A szentek, Isten barátai, arról biztosítanak bennünket, hogy nem csalatkozunk ebben az ígéretben. Földi létük során ugyanis mély szeretetközösségben éltek Istennel, olyannyira, hogy Hozzá hasonlóvá lettek. A legkisebb és legmegvetettebb arcában meglátták Isten arcát és most szemtől szembe szemlélik dicsőséges szépségében.

A szentek nem szuperhősök, nem születtek tökéletes embernek. Olyanok, mint mi. Olyan személyek, akik, mielőtt eljutottak volna a mennyek dicsőségére, normális életet éltek, teli örömmel és fájdalommal, fáradozással és reménnyel.

De mi változtatta meg az életüket? Amikor megismerték Isten szeretetét, követték őt teljes szívükkel, feltételek és képmutatás nélkül; életüket mások szolgálatának szentelték, gyűlölet nélkül eltűrték a szenvedést és az ellenségeskedést. A rosszra jóval válaszoltak, örömöt és békességet terjesztettek maguk körül.

A szentek olyan férfiak és nők, akiknek öröm van szívében és azt tovább adják másoknak. A szentek soha nem gyűlöltek, mert a szeretet Istentől van. A gyűlölet azonban kitől jön? Istentől származik a gyűlölet? Nem, az ördögtől jön! És a szentek eltávolodtak az ördögtől. Soha nem gyűlölni, másokat szolgálni, a leginkább rászorulókat, imádkozni és örömet árasztani: ez az életszentség útja.

Szentnek lenni nem kevesek kiváltsága, mintha valaki nagy örökséget kapott volna. Mindnyájan megkaptuk az örökséget a keresztségben ahhoz, hogy szentek legyünk. Ez mindenki hivatása. Mindnyájan tehát arra kaptunk meghívást, hogy az életszentség útján haladjunk, és ennek az útnak van egy neve, egy arca: Jézus Krisztus. Ő megmutatja nekünk az utat az evangéliumban: ez a nyolc boldogság útja (vö. Mt 5,1-12).

A mennyek országa ugyanis azoké, akik biztonságukat nem a dolgokba, hanem Isten szeretetébe helyezik; akiknek egyszerű és alázatos a szívük, akik nem tételezik fel azt, hogy ők az igazak és nem ítélkeznek másokról, akik együtt tudnak szenvedni a szenvedőkkel és örülni az örvendezőkkel, akik nem erőszakosak, hanem irgalmasok és arra törekednek, hogy a kiengesztelődésen és a békén munkálkodjanak. A szentek a kiengesztelődés és a béke munkásai. Olyan szép út az életszentség útja!

Mit mondanak ma számunkra a szentek? Azt mondják: bízzatok az Úrban, mert Ő nem okoz csalódást! Az Úr soha nem okoz csalódást! Egy jó barát, aki mindig mellettünk áll. Soha nem ábrándít ki! A szentek tanúságtételükkel arra buzdítanak, hogy ne féljünk az árral szemben haladni, ne féljünk attól, hogy mások nem értenek meg bennünket és kinevetnek, amikor Istenről és az evangéliumról beszélünk; életükkel azt mutatják meg, hogy aki hűséges marad Istenhez és Szavához, már ezen a földön megtapasztalja szeretetét és „százszorosát” kapja az örökkévalóságban. Ez az, amit remélünk, és ezt kérjük az Úrtól elhunyt testvéreink számára.

Az egyház bölcsen szorosan egymáshoz kapcsolta mindenszentek ünnepét és halottak napját. Istent dicsőítő és a boldogokat tisztelő imánkhoz kapcsolódnak engesztelő fohászaink azokért, akik megelőztek bennünket az ebből a világból az örök életbe való átmenetben.

Bízzuk imánkat Mária, Mindenszentek Királynője oltalmára – mondta végül beszédében Ferenc pápa.

Az Úrangyala elimádkozása után a pápa köszöntötte a Szent Péter teret megtöltő családokat, plébániai csoportokat, társulatokat.

Üdvözölte mindazokat, akik részt vettek a délelőtti „szentek futása” kezdeményezésen. A futást a Don Bosco Alapítvány szervezte. Szent Pál azt mondaná, hogy az egész keresztény élet „futóverseny”, hogy elnyerjük az életszentség díját: a „szentek futása” résztvevői erről mutattak példát.

Ferenc pápa emlékeztette a híveket, hogy délután a római Verano temetőben mutat be szentmisét. Lélekben egyesül mindazokkal, akik ezekben a napokban a temetőket látogatják, ahol azok alszanak, akik megelőztek bennünket a hit jelében és várják a feltámadás napját.

A pápa külön imádkozik az erőszak áldozataiért, elsősorban azokért a keresztényekért, akik üldöztetés miatt vesztették el életüket. Különösen imádkozik majd mindazokért a testvéreinkért, férfiakért, nőkért és gyermekekért, akik az éhség, szomjúság, vagy végső kimerültség következtében haltak meg a sivatagban, és akik azért keltek útra, mert jobb életkörülményekben reménykedtek.

Ezekben a napokban láttuk az újságokban a kegyetlen sivatagi képeket – tette hozzá beszédében a Szentatya, majd egy perc csöndet kért a hívektől: imádkozzunk mindannyian ezekért a testvéreinkért.

Végül Ferenc pápa mindenkinek szép mindenszentek ünnepét kívánt, majd így búcsúzott: Viszontlátásra és jó ebédet!