Halottak napja hívőt és nem hívőt egyaránt megmozgat, hiszen az emlékezés, a részvét, a felelevenített gyász mindenkit a temetőkbe hív. Néha hallani, hogy helytelenül november 1-jét is halottak napjának nevezik (ahogy mások december 24-ét gondolják karácsony napjának).

Mindenszentek ünnepét a keleti egyház a IV. századtól ülte, nyugaton pedig egy templomszenteléshez kötődik bevezetése. IV. Bonifác pápa 609-ben szentelte fel Rómában a Pantheont, amelynek titulusa Szűz Mária és az összes vértanúk lett. A IX. században került az ünnep november 1-jére, és terjesztették ki az egész világra.

Mindenszentek ünnepén a megdicsőült Egyházat ünnepeljük, mert – amint az adományok fölött imádkozzuk –: „hisszük, hogy ők már eljutottak a boldog halhatatlanságba”. Az „ők” alatt itt mindenkit értünk, nem csak a kalendárium jól ismert szentjeit vagy azokat, akiket már elfelejtett a keresztény köztudat, de régi korokban szentté avatták őket. Gondolunk itt mindenkire, aki már Istenhez érkezett, aki már üdvösségre jutott, legyen az a kalendáriumból hiányzó, de számunkra annál fontosabb rokon, nagymama, tanító stb. Mindenszentek ünnepén köszöntjük őket, és kérjük közbenjárásukat: „engedd éreznünk, hogy közbenjárnak üdvösségünkért”, „sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk nagy irgalmadat” – imádkozzuk a könyörgésekben.